BEATMARKET
/// ESSEMM + RA
Essemm (Kapuvár – rap / instrumentals) és RA (Sopron – rap) a világ két egymástól távol eső szegletében látták meg a napvilágot, mindketten ugyan abban az évben, 1988-ban. (Ennek a apró hasonlóságnak megismerkedésük után mindketten nagy jelentőséget tulajdonítanak majd, és a 88 lassan egyfajta életérzéssé alakul át bennük.)RA 2001 novemberében Szíriából Magyarországra költözik, ahol néhány éven belül egy közreműködés kapcsán megismerkedik essemmel, aki épp egy másik csapatban szerepel. Rövid idő alatt összecsiszolódnak, és néhány közösen megírt zene után 2004-ben megalapítják a BeatMarket formációt.
Szíriai származása nyomán RA két nyelven, arabul és magyarul is ír szövegeket, amik alá általában a szerzőtárs essemm készít zenei alapokat, instrumentálokat. Eleinte csak néhány zenét készítenek, majd 2007-ben belefognak az első lemez összeállításába, ami a Bé EP e nevet kapja. Zenéiket rendszerint Kapuváron, egy bérelt garázsban veszik fel szerény technikai háttérrel, amiből a lehetőségeikhez mérten igyekeznek a legtöbbet kihozni. A zeneírás mellett fellépéseket is vállalnak, megfordulnak Tatabányán, Kapuváron és többször képviseltetik magukat Sopronban, 2007 nyarán bejárják az országot, és mindenhol hagynak egy kis szeletet magukból. 2008-ban megszűnik a „garázs stúdió” , és a dolgok központja Sopronba helyeződik át, ahol új beruházásokkal megtörténik egy technikai vérátömlesztés. Az első hivatalos album nem várat sokat magára, 2009 elején szerzői kiadásban megjelenik a Krekk című lemez, amit olyan MC-k és csapatok közreműködése fémjelez mint a Kávakrú, Orizatriznyák, Steve, Testament Rec és még sokan mások. Fennállásuk óta a BeatMarket mindig is megosztotta a hallgatóságot, szókimondó szövegeiket épp úgy lehet szeretni, mint ahogy felháborítónak találni…
www.myspace.com/bitmarket
www.beatmarket.hu
KÁVA
/// SZIMAT + FURA + EL MAGICO + AKR
Felfelé ívelő pályafutásunk kezdete a Római Birodalom bukásának idejéhez köthető. A hadsereg zenénk hallatán teljes mámorba esett, így nem tudta felvenni a harcot az ellenséggel. Egy emberként zengte a nép hogy hatalmat a Kávának. Telt, múlt az idő és 2005 tájékán a Krú hatalomra tört, zászlót bontott. 4 ajkai katona helyett 4 katona ajkai rohamozták szózáporral a Kárpát-medence dobhártyáit, amitől az emberek bemutráztak.
2007 “februárjában” Turharcos a belőle előtörő hidegvágytól vezérelve másodmagával megalapította a Gyilkos Február alakulatot. 3an maradtunk. Vetettünk, arattunk.A talaj nem ingott alattunk. 2007 végén megkezdtük a debütáló lemezünk munkálatait, aminek címe 1.0, amellyel pont egy nullra vezetünk. Szinte állandó közremőködőnk, AKR, aKkoR még nem a Káva címer alatt “harcolt” (TacTica).
Ám a csatákat a mi javunkra fordító anyag megörökítése és mélyre rejtésének végeztével, AKR mellénk szegődött. 2009 ben az Egypontnullával egyetemben, egy információt nem kiszivárogtató hanganyag-halmaz is napvilágot lát éjjel. Szúrjad azt szűrjed, vagy szűrjed azt szúrjad!
www.myspace.com/kavakru
www.kavakru.com
MAJMOK BOLYGÓJA
/// ESSEMM + SÜTI
Jelenleg nincs feltöltött biográfia…
www.myspace.com/majmokbolygoja
A MÉLYSÉG FANTOMJAI
/// DHESKA + FENOMÉN
12 éves korunkban kezdődött az egész. Osztálytársak voltunk, minden órán dalszöveget írtunk és rávettük magunkat, hogy ugyan már, ne csak írjunk, hanem egy kis ütős cuccot is csináljunk a már meglevő szövegekhez. Jöttek-mentek a nevek, minden héten zenék – persze úgy, hogy azt még csak 5 ember ismerte.
A hónapok teltek, és egyszer csak a fülünkbe jutottak Essemm és Süti zenéi. Kapuvár. Deszka papa rávette magát, és bekopogtatott az 1/12-be, zenéket mutatni. Tudtuk, hogy ez még csak nagyon kezdetleges forma, de kaptuk a bíztatást. Jött a garázs, és innentől kezdve minden zenénket ott vettük fel – már sokkal jobb formációban és minőségben. Sajnos a hangtechnika most már átkerült Sopronba, de sebaj, mert itt vagyunk, és nem tűntünk el…
www.myspace.com/amelysegfantomjai
MAJOMMARKET
/// RA + SÜTI
Jelenleg nincs feltöltött biográfia…
CHEAT
/// CHEAT
Jelenleg nincs feltöltött biográfia…
PROGRESTA
/// PROGRESTA
Jelenleg nincs feltöltött biográfia…

